Friss információkat kaptunk a Borvirág utca felújításáról: többek között a munkálatok ütemtervét, a lakosság felé irányuló kérdéseket, és az is kiderült, hogy fogják az építkezés alatt elszállítani a szemetet. Gőzerővel halad az útfelújítás a Borvirág utcában. A kivitelező kitáblázta és lekordonozta a munkaterületet, valamint szóban tájékoztatta az adott szakaszon érintettTOVÁBB →

Hétfőn megkezdődött a Borvirág utca felújítása a Szánkó utca és a Nagyhomoki utca közötti szakaszon. A kivitelezési munkák 3 hetet vesznek igénybe, szakaszos munkavégzés folyik. Ez azt jelelnti, hogy minden este bejárható lesz az út, csak napközben nem lehet bemenni. A munkaterületen el fogják helyezni a megfelelő közlekedésirányító táblákat, ezTOVÁBB →

A Red Bull tökéletes taktikával győzelmet hozott össze a Forma–1-es Magyar Nagydíjat 10. helyről kezdő Max Verstappennek. A Mercedes újabb dupla dobogót szerzett a szezonban, a Ferrari viszont – idén nem először – lábon lőtte magát a taktikájával, és csak egy negyedik és hatodik hely jutott nekik azon a Hungaroringen,TOVÁBB →

Charles Leclerc zárta az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzését, mögötte meglepetésre Lando Norris végzett. A monacói versenyző és a Ferrari optimistán várhatja a hétvégét, de ezúttal sem ment minden tökéletesen. A Magyar Nagydíj második szabadedzését hasonlóan forró körülmények között rendezték, mint az elsőt. Közvetlenül a gyakorlás kezdete előtt aTOVÁBB →

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Mogyoródi Pillangós Óvoda óvodavezetői munkakörének teljes munkaidőben, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban történő betöltésére. A vezetői megbízás határozott időre, 5 év-ig szól. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény törvényes működésének biztosítása, a pedagógiai munka irányítása, szervezése, ellenőrzése, aTOVÁBB →

Másodfokú vízkorlátozást rendelt el Paulovics Géza polgármester egész Mogyoród területére a vízellátási problémák miatt. Mától tilos minden tömlős locsolás és mosás a település egész területén! A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. kezdeményezésére a rendkívüli magas hőmérsékletű, csapadék nélküli időjárás miatt jelentkező ellátási problémák megoldásaként a folyamatos ivóvíz ellátás érdekében júliusTOVÁBB →

A ma reggeli órákban több lakossági bejelentés is érkezett Mogyoródról, a Tölgyes-Bolnoka részről, Szántó, Glóbusz és Táncsics utcákból, illetve a Gödöllői út HÉV-en túli (EGIS-felé eső) részéről. Erős nyomáscsökkenésről, illetve egy Bolnoka utcai esetben teljes vízhiányról számoltak be. A DMRV kéri a lakosságot, hogy takarékoskodjanak a vízzel, mert nem csakTOVÁBB →

Napok óta borzolja a kedélyeket a kisvállalkozók adójának gyors, radikális, és az érintettekkel való egyeztetés nélküli elfogadása. A fővárosban és több megyeszékhelyen tüntetések vannak, a könyvelők pedig alig győzik tájékoztatni az érintett ügyfeleiket. A KATA törvény változásait Morvai Natália okleveles adószakértő foglalta össze nekünk. Kik is azok a KATÁS vállalkozók,TOVÁBB →

Már hagyománnyá vált, hogy Kamarás Tamás vengédházában búcsúztassák az Enitalia diákjai a tanévet. Fantasztikus hangulatban búcsúztatták az évet a mogyoródi olasz nyelvi klub tagjai: hamisítatlan olasz hangulat volt péntek délután a Kamarás Ring House-ban. A mediterrán életérzés és nyelv mogyoródi szerelmesei először egy játékos vetélkedőn vettek részt, ahol az itáliaiTOVÁBB →

Hagyományosan közös misével és élvezetes előadással zárult az idei nyári, egészen pontosan a 30. oratórium. Azt, hogy mi az az oratórium, senkinek nem kell magyarázni Mogyoródon. A Don Bosco nővérek harminc éve törődnek gyermekeinkkel, vesznek részt a mindennapjainkban. Nyári táborukban a falu legtöbb középkorúja is részt vett fiatalként, és nemTOVÁBB →