Bűnmegelőzési ismereteket oktattak a pest megyei rendőrök a mogyoródi Aquarénában. A beszámolójukat elküldték a szerkesztőségünknek. Ma a nagytarcsai polgárőrség együttműködésével Mogyoródon standoltunk, bűn- és baleset-megelőzési kitelepülést tartottunk. Minden korosztály figyelmét felhívtuk a nyár/fürdőzés veszélyeire, és a értékek védelmére. A napokban volt a Kábítószer – Ellenes Világnap, így a fiatalokat ezzelTOVÁBB →

Hatalmas hőség tombolt a Szent László hét záró hétvégéjén, ennek ellenére fantasztikus volt a hangulat. A szombati napon ünnepélyesen átadták a Szent László Tanösvényt, majd változatos programok szórakoztatták a nagyérdeműt. A vasárnap pedig a hagyományoké volt: a Jakab Mihály Népdalkör és a környékbeli népdalkörök és más hagyományörző csoportok, együttesek léptekTOVÁBB →

Munkalehetőség: vegyen részt Ön is a népszámlálás lebonyolításában! Számlálóbiztosok jelentkezését várják a helyi népszámlálási felelősök – a polgármesteri hivatalok jegyzői, illetve a közös önkormányzati hivatalok jegyzői – a 2022. október–novemberben sorra kerülő országos népszámlálás terepen történő adatgyűjtési időszakára. Mogyoródnak 17 fő számlálóbiztost ír elő a KSH. A népszámlálás Magyarország egyikTOVÁBB →

Június 21-én elhunyt Szász Béla a kukukkhegyi kertbarát kör egykori elnöke. Sokan ismerték őt Kukukkhegyen és bent a faluban is. Ő egy erősakaratú, őszinte, közösségi ember volt, aki mindig kimondta a véleményét. Sokat köszönhetnek neki a kukukkhegyi lakók, hiszen az ő idejében indult meg az igazi párbeszéd az önkormányzattal ésTOVÁBB →

Június 28- án különleges nap van: a Virággal egy mosolyért nap! Idén nyáron is érdemes nyitott szemmel járni az utcákon, ugyanis meglepetés virágra lelhetünk! Az ország bármely szegletében járva mosolyt fakasztó és örökbefogadásra váró virágokba botolhatunk. A virágokon egy kis kísérőkártya jelzi, hogy mely virágüzlet , kertészeti áruda vagy faiskolaTOVÁBB →

Polgármesteri Hivatal Mogyoród pályázatot hirdet pénzügyi- számviteli / munkaügyi előadó munkakör betöltésére teljes munkaidőben, határozatlan idejű közszolgálati jogviszonyban. A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: pénzügyi és számviteli, munkaügyi/humánpolitikai feladatkör. Ellátandó feladatok: Pénzügyi és számviteli feladatok. Önkormányzat és intézményei munkaügyi feladatainak ellátása, munkaköri leírás alapján. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:TOVÁBB →

Három év után az idén újra teljes pompájában tudtuk megrendezni az úrnapi körmenetet. Régi hagyomány Mogyródon, hogy az úrnapi körmenet idején feldíszítik virágokkal, rózsaszirmokkal, egyházi jelképeket és szimbólumokat formázó növényszobrokkal a Dózsa György utcát a Polgármesteri Hivatalig. Reggel hattól 50-60 dolgos ember díszítette, szépítette az utat, és négy kis állomástTOVÁBB →

Mókával és kacagással, játékokkal és finom süteményekkel zárta a Poldy műhely az idei évet a Malomban. Komoly versenyek zajlottak, és végül mindenki nyert. Hétről hétre izgalmas és kreatív kézműveskedéssel várja Juhász Éva Leopoldina a gyerekeket a Mogyoródi Faluházban. A foglalkozás illeszkedik az évszakhoz és a közelgő ünnepekhez: adventkor díszeket készítenek,TOVÁBB →

Hosszú heteket készültek a Mogyoródi Szent László Általános Iskola második, harmadik és negyedik osztályosai, hogy színpadra vigyék a Misi Mókus a színházban című darabot, melyet az iskola tornatermében mutattak be. Tyersánszki Józsi Jenő örök klasszikusa, a Misi mókus, még most is nagyon aktuális. A főszereplő, Misi más, mint a többiek:TOVÁBB →

Közlekedési baleset történt vasárnap a Gödöllői  úton. Árokba hajtott egy gépkocsi Mogyoródon, a Gödöllői úton. A helyszínre kiérkezett gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben csak a vezetője utazott. Az egység mellett a mentők is kiérkeztek a balesethez. (OKF)TOVÁBB →