Ismét fantasztikus sikereket értek el birkózóink a kecskeméti Balla József Emlékversenyen. A csapat két arany, négy ezüst és két bronzéremmel tért haza. Edzőjük, Kéri Zoltán beszámolója a történtekről. November idusán nyolc tanítványommal vettem részt Kecskeméten a Balla József Emlékversenyen. A kiváló, egyébként szegedi születésű birkózó tiszteletére 5 ország több mintTOVÁBB →

Minden év november 12-én azoknak az elesettekért, kirekesztettekért, támogatásra és segítségre szorulókért dolgozó szakembereknek mondunk köszönetet, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat. Magyarországon az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, ami valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. Szociális munkásnak lenni jóval több, mint munka: szolgálat ez a szóTOVÁBB →

A megszokottnál kétszer akkora összegű, tízezer forintos vásárlási utalvánnyal támogatja Mogyoród Nagyközség Önkormányzata a 75 év feletti lakosait. Az utalványokat a helyi rendelet szerint a képviselő testület tagjai viszik házhoz az időseknek, december hónapban folyamatosan. Tavaly elmaradt a 75 év felettiek decemberi megajándékozása, mert az Önkormányzatnak nem állt rendelkezésére aTOVÁBB →

Közmeghallgatást tart Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 2021. december 3-án, pénteken 17.00 órakor a Grosics Gyula Sportcsarnok Étkezőjében. (2146 Mogyoród, Gödöllői út 17.) A napirendi pontok a következők lesznek: 1.) Tájékoztatás az elmúlt időszak beruházásairól és pályázatairól tájékoztatás 2.) Tájékoztatás az önkormányzati vagyon helyzetéről, a beszedett adó összegéről, az önkormányzatnak társulásban,TOVÁBB →

A gyermekkori elhízás a 21. század egyik legkomolyabb népegészségügyi problémája. Előfordulása aggasztó ütemben nőtt az elmúlt évtizedekben, ami számtalan rendelkezés és program létrehozását eredményezte. A helyes táplálkozás mellett sportolással tudunk a legtöbbet tenni ellene. Habár a helyzet 2010-óta stabilizálódni látszik, nincs okunk az ünneplése, ugyanis a felmérések szerint Magyarországon mindenTOVÁBB →

Kilenc év után távozott a Mogyoródi Polgármesteri Hivatal aljegyzője, Tenki Péter. Tenki Péter kilenc éven át dolgozott a Mogyoródi Polgármesteri Hivatalnál. Az igazgatási iroda munkatársaként kezdte, anyakönyvi ügyekkel foglalkozott, ezután nevezték ki aljegyzőnek. Péter közkedvelt, szakmailag felkészült tagja volt a kollektívának, úgy műszaki, mint anyakönyvi, igazgatási és pénzügyi területen isTOVÁBB →

Nagy sikere volt a péntek délutáni Tök(fény)estnek és a jótékonysági sütivásárnak: a süteményeket szinte azonnal elkapkodták az éhes jótékonykodók, a kézművesek pedig csodás portékákat hoztak. Az eseményt a fényfestés és az élőzene, valamint a világító tökök tették még meghittebbé. A vásárról Isza Ferenc készített galériát.TOVÁBB →

Felvette a Mogyoródi Sándor Huszárokat a megyei értékek közé a Pest Megyei Értéktár. A felterjesztést a Mogyoród Települési Értéktár Bizottság tette. A Mogyoródi Sándor-huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesületének hivatalos bejegyzése 2010. évben történt, de már azt megelőzően már folytatta hagyományőrző tevékenységét. Zászlójukat 2006-ban szentelték föl a magyar huszár társadalomTOVÁBB →

Különleges adventi meglepetést szervez az idén Juhász Éva Leopoldina a Poldy Műhely égisze alatt. Mogyoródon is készítenek egy kis mézeskalács falut mindnyájunk örömére. Már sokan jelentkeztek a Mézeskalácsfalu Mogyoród nevű facebook csoportba, hogy felépülhessen az adventi falu. Továbbra is várják a lelkes mézeskalács-készítőket, akik vállalják, hogy otthon elkészítenek egy kisTOVÁBB →

Postavezetőt keres a Magyar Posta a mogyoródi fiókjába. Az új kolléga megismerheti, hogyan működik a postai rendszer és hozzájárulhat Magyarország levél és csomagforgalmának biztosításához. Ha szereted a változatos és aktív munkát, precíz vagy, és fontos, hogy ne legyél helyhez kötve a munkavégzés alatt, akkor jelentkezz hozzánk! Milyen feladataid lennének? –TOVÁBB →