Rohamléptekkel készül az új bölcsőde épülete: ha minden jól megy, 1-2 héten belül tető alá kerül az épület. A polgármester szerint, ha az engedélyezések is jól haladnak, akár már 2022 tavaszán meg is nyithatja a kapuit. Régóta tervezi az önkormányzat egy új bölcsőde építését, és 2019-ben 192 millió forint támogatástTOVÁBB →

Száztizenhárom éve látta meg a napvilágot Mogyoród híres szülötte, Farkas György jogász, politikus és helytörténész. A huszadik század egyik legsikeresebb civil szervezetének egyik vezető munkatársa volt, Mogyoródról pedig könyvet írt. Vajon milyen lehet a gyerekkora egy olyan férfinak, aki egész élete során aktívan tevékenykedett a közéletben? Farkas György tehetős mogyoródiTOVÁBB →

Használt sütőolaj gyűjtőpont épült Mogyoródon a fogorvosi rendelő mögötti területen. Az országban használt étolaj kerül a környezetbe: a keletkezett 25 000 tonna mindössze 2 százalékát, 500 tonnát gyűjtenek össze az emberek. Pedig kidobva, a csatornába eresztve környezetszennyező, összegyűjtve pedig érték lenne. Az Önkormányzat és a Biotrans Kft. együttműködésében lakossági használtTOVÁBB →

Újabb nemes célt tűzött ki maga elé a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány: most a katolikus templomunk 1900-as évek első évtizedében épült, jelentősen leromlott állapotú lépcsőjét szeretnék felújítani. Ehhez kérik a mogyoródi lakosok segítségét is. A Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány kulturális örökségvédelmi feladatokat lát el községünkben, célja a mogyoródiTOVÁBB →

Hétfőtől újra jelenléti oktatás van az iskolák alsó tagozatában, és az óvodák is kinyitottak. A gyerekeknek azonban nem kötelező menni, a szülő a járványra hivatkozva otthon tarthatja őket, csak egy kikérőt kell írnia. A mogyoródi családok közül sokan éltek a lehetőséggel, így csak a gyerekek kevesebb mint felével találkoztunk hétfőnTOVÁBB →

Telt ház volt szombaton Zsugonits Bálint mogyoródi fodrászatában, és a bevétel most a kis Lencsié lett. A jótékonysági akció során közel három fejlesztése árát sikerült összegyűjteni. Bálint példakép a fiataloknak: mindössze húsz éves, és máris sikeres vállalkozása van, a férfi fodrász és borbély szalonja közkedvelt a településünkön. Ez nem csoda,TOVÁBB →

A Juhász Jácint Művelődési Ház könyvtárának színe-javát mutatja be az olvasóknak heti sorozatunkban Marosán László igazgató. Bár a könyvtár most zárva tart, a “Könyvet házhoz” szolgáltatás házhoz szállítja az olvasnivalót! Írják meg a muvelodesihaz@mogyorod.hu-ra, hogy mit szeretnének olvasni, vagy telefonáljanak a +36 30/6764-169-ra hétköznap 8-18 óra között. Náray Tamás: AzTOVÁBB →

Nem kímélte Mogyoródot az elmúlt években a természet: egy hatalmas esőzés teljesen kimosta a Berekakácos utat,  a patakmeder pedig két helyen is megsüllyedt és beomlott. A helyreállítási munkálatok nemrég készültek el a vis major pályázat segítségével, 28 millió forint önkormányzati önerővel. A nagy mennyiségű, egyszerre lezúduló csapadék sok kárt okozottTOVÁBB →

Idén is lesz Népviselet Napja, amikor megmutathatjuk milyen gyönyörű viseleteink vannak. A kezdeményezés Mogyoródról indult, ami nem csoda, hiszen van mire büszkének lennünk! Sok asszonyunk rejt kincseket a szekrényében, arra buzdítunk mindenkit, hogy 24-én vegye elő, és mutassa meg a világnak! Az évek óta nagy sikerű Népviselet Napját az idénTOVÁBB →

Áprilistól változás lesz a mogyoródi Kígyó Patikában: dr. Dér Péter helyett Bánkutiné dr. Fekete Ágnes fogja vezetni a gyógyszertárat. A neve és az arca is ismerős a mogyoródiaknak, hiszen ő is már két éve dolgozik a nálunk, és lát el mindenkit jó tanácsokkal. Tíz év után elbúcsúztatták a Kígyó PatikábólTOVÁBB →