Categories: Civil élet

Élmények a természetben

“A természetben lenni és szüretelni élmény”

Hutter József szőlősgazda mindig részt vesz a szüreten, hiszen jó közelről megtapasztalni az egy éves munka eredményét és saját kézzel szedni a gyönyörű fürtöket a szőlőtőkékről.

Józseffel a dűlőben futottunk össze, aki a 25 fős szüretelő csapattal együtt szedte épp a szőlőt. “Szerencsére sikerült egy lelkes csapatot idecsábítani, akik Eger környékéről érkeztek – mondja Hutter József, aki szerint nagyon nehéz embereket találni szüret idején, meg szinte bármilyen mezőgazdasági munkára.

József büszkén mutat körbe: “A 10-11 hektár területen lévő szőlőből 4-4,5 hektár új telepítés, ezek most kezdenek teremni. A nagyobb része vegyes szőlőfajta: Zweigelt, Muscat Ottonel, illetve az újak között lesz majd Néró, ebből egy-két fürt volt csak az idén, de ígéretesnek tűnik. Nagyon finom bornak, illetve szőlőnek is, gyakorlatilag félig borszőlő, félig csemegeszőlő – meséli mosolyogva. József nem borász. A leszüretelt szőlő Kecskemét környékére, Helvéciára kerül – ott készül ízletes bor belőle.

“A szüret szépségét az adja, hogy a természetben lehetünk és ilyenkor a munka is élménnyé válik” – mesélt nekünk Hutter József helyi szőlész, a helyi önkormányzat független képviseleti tagja, aki köszönetét fejezte ki a Mogyoródi Szőlősgazdák nevében Kurfis Lászlónak és Kiss Gábornak a konténeres szőlő szállításában nyújtott kitartó munkájukért.

Fotók: Bulla Bea

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago