Június 21-én elhunyt Szász Béla a kukukkhegyi kertbarát kör egykori elnöke.
Sokan ismerték őt Kukukkhegyen és bent a faluban is. Ő egy erősakaratú, őszinte, közösségi ember volt, aki mindig kimondta a véleményét. Sokat köszönhetnek neki a kukukkhegyi lakók, hiszen az ő idejében indult meg az igazi párbeszéd az önkormányzattal és készült el egy szabályozási terv, ami bár nem volt mindkét oldal számára elfogadható, mégis hatalmas lépés volt afelé, hogy rendezetté váljanak a körülmények a hegyen. Sokat tett a közvilágításért, közösségi rendezvényeket szervezett. Személyesen jelen volt az útjavításokon, még akkor is mikor a kertbarát kör megszűnt, ő ment és segített. Igazi közösségi ember volt, akire bármikor számítani lehetett. Bár az Élhetőbb Kukukkhegyért Egyesületben már nem tudott tisztséget vállalni, mégis szívesen megosztotta tapasztalatát és tanácsait azokkal, akik erre nyitottak voltak.
Egy kiemelkedő embert vesztettünk el, nagypapát, édesapát, férjet, barátot, mentort.
Hamvasztás utáni búcsúztatója 2022.07.11-én, hétfőn 13 órakor lesz a csömöri temetőben.
Aki szeretné, kegyeletét egy szál virággal róhatja le.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…