Categories: Civil élettop

Így állítunk májusfát a járvány idején

Nem marad el idén a szokásos májusfa-állítás, ám a többi eseményhez hasonlóan ez is rendhagyó lesz: szigorú járványvédelmi szabályok szerint rendezik meg. Az eddigi össznépi díszítés helyett most fél óránként két ember aggathat szalagokat.

Szigorú szabályok szerint zajlik majd az idei májusfa állítás a főtéren. A csapatokból mindössze két ember vehet részt a díszítésben, ők pedig egy előre meghatározott menetrend szerint, félóránként váltják majd egymást.

“Három évvel ezelőtt kezdtük díszbe öltöztetni Mogyoród főterét. A falu lakossága csapatokat alakít, és mindenki felszalagoz egy fát. Jó sokan jövünk, beszélgetünk, zsíros kenyeret eszünk, szóval ez egyfajta közösségi esemény is” – magyarázta Pásztor Julianna, szervező. – “Az idei év azonban rendhagyó lesz. Mindenképp szeretnénk, ha színes lenne a főtér, most úgyis olyan szürkék a hétköznapok. De ezt most csak szigorú szabályok betartásával tehetjük meg.”

Minden évben közösségi esemény a májusfa állítás, most egyszerre csak ketten díszíthetnek
Fotó: Pásztor Julianna

A szervezők a csapatokkal előzetesen egyeztetnek egy időpontot, egyszerre csak egy “csapat” lehet a téren, és egy fát csak egy-két ember díszíthet. Arra kérnek mindenkit, hogy selyem, textil vagy egyéb vízálló szalagokat hozzon, mert bár a krepp-papír szép, de ha esik, akkor szétázik.

“Tavaly 15-20 fát öltöztettünk fel, és nagyon reméljük, hogy idén is sikerül ennyit. Az első csoport május 2-án, szombaton fél 10-re érkezik, majd fél óránként követi őket egy új társaság – folytatta Julianna. – “Már sokan jelentkeztek, de természetesen vannak olyanok is, akik hezitálnak, vagy úgy döntöttek: nem jönnek. A testvértelepüléseinknek, Santa Lucia di Piavénak, és Madéfalvának természetesen mi díszítünk saját fát. Aki kedvet kapott, az még csatlakozhat: a +36703695968-os számon tud időpontot egyeztetni.”

A borítóképet Pásztor Julianna készítette.

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago