Categories: Civil élettop

Így fogadták az ukrán határon a mogyoródi adományokat

Szatmárcsekére látogatott pénteken Trabalka Szilvia alpolgármester, Zachár Zsolt, a Mogyoród Turisztikai Kft. vezetője, Bíró Péter, a Mogyoród Nonprofit Kft. vezetője, és Kamarás Tamás, a Mogyoród Testvértelepülési Bizottság elnöke, hogy elvigye az ukrán menekülteknek a mogyoródiak adományát.  

Szatmárcseke nevét eddig Kölcsey Ferenc és a Himnusz révén ismertük, most azonban az ukrán-orosz háborúban egészen más kontextusban került a köztudatba. E kis határmenti település közel 100 ukrán menekültet fogadott be, nekik vitte pénteken a mogyoródi küldöttség az adományokat. A községháza 11 dolgozója éjjel-nappal azon dolgozik, hogy a sorra érkező ukránoknak megfelelő körülményeket és ellátást biztosítsanak. A tervek szerint a Kultúrházban nemsokára átmeneti szállást alakítanak ki a részükre. A látogatás után egy kis édességet és néhány játékot vittek a közeli Tiszakóródra. Az ottani általános iskola tornatermében és a parókián azok húzták meg magukat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítő kezekre, mert már a háború előtt is egyik napról a másikra éltek. A háború menekülésre kényszerítette őket, most tábori ágyakon alszanak.

Trabalka Szilvia alpolgármester így emlékezett meg az utazásról:

A látogatásról Isza Ferenc készített galériát.

 

 

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago