Hamisítatlan olasz hangulat volt péntek délután Kamarás Tamás vendégházában az olasz nyelvi klub évzáró buliján. A mediterrán életérzés és nyelv mogyoródi szerelmesei először egy játékos vetélkedőn vettek részt, ahol az itáliai kultúrában való jártasságukat csillogtatták meg. Majd megérkezett Marcello, egy igazi olasz zenész a közeli Fótról, és kezdődhetett a tánc. Meglepetésként még a testvértelepülésünkről, Santa Lucia de Piavéből is bejelentkezett Luca Bernardi.
“Mindannyian nagyon jól vagyunk, és üdvözöljük a mogyoródiakat! Szerettünk volna a közeljövőben meglátogatni Benneteket, de sajnos Veneto tartományban ismét karanténba kell vonulnia annak, aki külföldre utazik, így ez a látogatás eltolódik.” – mondta.
A hangulatos délutánról Isza Ferenc készített képgalériát.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…