Categories: Civil élet

Íme a rajzverseny győztesei

A Mogyoródi Ifjúsági Testület rajzpályázatot hirdetett: arra voltak kíváncsiak, hogy látják a helyi fiatalok a településünket.

Gyönyörű a főtér ebben a tavaszi virágáradatban: még egy festőt is megihletett, aki vászonra vetette a virágzó fákat. Ő adta az ötletet a Mogyoródi Ifjúsági Testületnek, hogy gyermeknapi rajzpályázatot hirdessenek. Az óvodástól az alsó tagozatig, illetve felső tagozattól a gimnazista korosztályig lehetett nevezni. A rajzolt, festett, színezett alkotások fotóit május 24. éjfélig várták. Csodálatos, színes alkotások, jól átgondolt kompozíciók érkeztek, melyeket a zsűri – ahogy ilyenkor szokásos – név nélkül tekintett meg. Az első helyezettek 7000, az ezüstérmesek 5000, a dobogó harmadik fokán állók 3000 Forintos vásárlási utalványt nyertek a mogyoródi alsó kisbolt jóvoltából. Azok a résztvevők sem mentek haza üres kézzel, akik nem értek el helyezést, hiszen oklevelet, illetve ajándékutalványt kaptak a Csodák Világa Bt. felajánlásából.

Következzenek a nyertesek:

Alsós korosztály:

1. Morvai Hanna Laura

2. Toma Anna

3. Dege Marcell.

Felsős korosztály:

1. Szilvási Lili

2. Toma Ferenc

3. Tóth Emese

Íme Perián János fotói a díjátadóról:

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago