Categories: Civil élettop

Isten éltesse a Népdalkört!

Negyven éves fennállását ünnepelte vasárnap este a Jakab Mihály Népdalkör a Grosics Gyula Sportcsarnokban. A rendezvényen az ünnepelteken kívül fellépett a csömöri és az inárcsi népdalkör, a Karikás Táncegyüttes, zenélt az Iszka Banda. 

Negyven éve már, hogy 1981-ben megkezdte a működését a Jakab Mihály Népdalkör. Akkor még csak hobbiként énekeltek, ám nem sokkal később már versenyeken szerepeltek. A kezdetekről és az elmúlt évtizedekről az egyik alapító taggal, Toma Ica nénivel készítettünk interjút februári lapszámunkba.

“Minden akkor kezdődött, amikor a falu új kultúrigazgatója kitalálta, hogy népdalkört indít Mogyoródon. A vezető Horváth Pista fóti kántor volt, a három tag pedig Simonné Jakab Eszti, Kertész Lajosné és Bojtos Józsefné. Így azonban kevesen voltak, ezért toborzásba kezdtek. A szomszédasszonyom mondta nekem is, hogy „gyere Ica, megyünk a népdalkörbe”! Mondtam én a Pistának, hogy a hangom olyan szép, mint a trombita, de erre azt válaszolta, hogy a zenekarban sem csak hegedűk vannak, a trombitára is szükség van! Olyan boldog lettem én ettől a választól, hogy negyven éve ezt csinálom” – mesélte nekünk Ica néni.

A jeles évfordulót januárban ünnepelték volna meg, ám a járványhelyzet nem tette ezt lehetővé, így októberre tolódott a program. Elsőként az ünnepelt Jakab Mihály Népdalkör lépett színpadra egy szüreti népdalcsokorral. Őket követte a Karikás Néptánceggyüttes egy kalotaszegi tánccal. A talpalávalót az Iszka Banda húzta, akik néhány önálló számot is előadtak. Fellépett az Inárcsi Férfi Népdalkör és Citeraegyüttes: Tisza szívén címmel népdalcsokrot és katonai dalokat hoztak. Eljött Csömörről a Báló Lipót Kulturális Egyesület, akik közismert Pest megyei népdalokkal érkeztek – ezeket többen is velük énelekték a közönség soraiból. A másfél órás műsort végül a mogyoródiak zárták a legrégebbi dalaikkal. Ezután már csak az oklevelek átadása, a tortavágás és az ünnepi vacsora következett: itt miután mindenki jót evett és ivott, tovább folytatódott az éneklés – most már közösen.

Az estéről Isza Ferenc készített galériát.

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

View Comments

  • Tisztelt Szerkesztőség!

    Köszönjük a beszámolót, és a profi fényképeket az ünnepségről! A csömöri meghívott csoport neve a cikkben sajnos tévesen szerepel. Tisztelettel kérném a véletlen elírást javítani, a helyes név: Báló Lipót Kulturális Egyesület.

    Köszönettel,

    Pásztor Barnabás

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago