Hangulatos rendezvényt szervezett az Élhetőbb Kukukkhegyért Egyesület a Körte és Eper utca kereszteződésénél lévő füves területre. A kicsiket ugrálóvár és csillámtetoválás várta, amíg felnőttek lelkesen kóstolgattak. Volt ugyanis főzőverseny, amin ketten indultak, és igen szoros versenyben győzte le Kapitány Attila töltött káposztája Kokas Annamáriáék csikós tokányát. A finom ebédet ízletes sütemények koronázták meg. A rendezvényen részt vettek a helyi termelők is kézműves termékeikkel, így aki csak tehette vitt haza egy csupor mézet, illetve házi készítésű lekvárt, csatnit.
Isza Ferenc galériája.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…