Categories: Civil élettop

Új csapat, hírközpontú gondolkodás: ilyen az új hírportál és az újság, a Mogyoród Ma

Több, mint húsz évet dolgozott hírszerkesztőségekben az új önkormányzati újság, a Mogyoród Ma csapata. A legfontosabb szempont nálunk az, hogy Önök friss, ellenőrzött és objektív híreket kapjanak, első kézből.

Hetek óta dolgozunk otthonról mi is, ahogyan a mogyoródiak többsége. Egy újság szerkesztőségének ez elég nagy kihívás, hiszen Herczku Nóra kollégámmal ahhoz vagyunk szokva, hogy az első sorból, a helyszínről tudósítunk. Onnan, ahol a dolgok történnek.

Néha azonban a terveket felülírja az élet. Mint most, a koronavírus járvány idején, amikor kisgyermekes anyukaként és felelős emberként mi sem kockáztatunk. De ne aggódjanak: az információs lánc már most remekül működik: első kézből kapjuk a híreket éjjel és nappal többek között Paulovics Géza polgármestertől, Dér Péter gyógyszerésztől és az önkéntesektől éppúgy, mint Miklós atyától.

Ebben az időszakban különösen fontos az, hogy összetartson egy közösség. Ha arról van szó, mindenki fegyelmezetten viselje az otthon létet (tudjuk, ez gyerekek és munka mellett egyáltalán nem könnyű) támogassuk az időseket, akiknek sokszor még nehezebb lelkileg, mint a családban élőknek. Sokuknak egész nap nincs kihez szólnia. Gondoljanak a szomszédokra, a rokonaikra: hívják fel őket, beszélgessenek velük!

És ne haragudjanak azokra, akik lebetegedtek! Hiszen a vírus nem válogat: kormányfőktől hollywoodi színészekig mindenkit megtalál. A járványnak még csak az elején tartunk, óvatos becslések szerint is bőven nyár lesz, mire valamelyest rendeződik a helyzet.

Tavasz van. A természet mellett a mogyoródi önkormányzat újságja is megújul: új csapat vette át a stafétát Windhager Károly korábbi főszerkesztőtől, akinek ezúton köszönjük mi is a munkáját. A Mogyoród Ma című lap új rovatokkal, még több friss hírrel jelentkezik. Célunk, hogy a közösség által formált újságot kapjanak a kezükbe. Írjanak hát, ha van egy jó történetük, ha valami foglalkoztatja Önöket! Hiszünk a független, objektív tájékoztatásban, ahol az első az olvasó.

Éppen ezért mostantól igazi hírportálként működünk: nemcsak újságot készítünk, hanem folyamatosan frissülő tartalommal itt, a világhálón is elérhetnek minket. A mostantól kéthavonta megjelenő újság cikkeit bármikor elolvashatják itt, a weboldalon, rövid híreket pedig a Mogyoród Ma Facebook­-oldalunkon teszünk közzé folyamatosan. Itt egy helyen értesülhetnek az önkormányzat híreiről, a kulturális programokról, a nagyközség csapatainak sporteredményeiről, az óvodai vagy iskolai hírekről és a civil élet aktualitásairól is.

Tartsanak velünk!

Üdvözlettel: Békéssy Olga főszerkesztő

Kiemelt fotó: Trabalka Szilvia alpolgármester, Paulovics Géza polgármester és Békéssy Olga, a Mogyoród Ma főszerkesztője. Saját fotó.

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago