„Csíkvölgy-patak partján születtem, oda vágyik az én szívem-lelkem.”
Morvai Teréz Mogyoródon született, itt töltötte gyermekéveit. Házasságkötése után, 1967-ben férjével előbb Pálmonostorára költözött, később együtt építettek családi otthont Kisteleken. Itt töltötte munkás életét fiai, unokái és családjaik közelében. Istenhitét végig megőrizve így gondolt vissza szülőfalujára: „Aki a Szent Mihály-templomban térdet, fejet hajtott, az onnan nagy kincset hozott!”
Élete meghatározó fordulatát látta abban, hogy 2004-től rendszeresen versekben kezdte megörökíteni életérzését, amelynek kézzel írott dokumentumait szülőfalujára hagyta.
„Házasságkötésem után harminchat évvel írásra késztetett,
az életben elég sokszor próbára is tett!”
Bár életének nagyobb részét Kisteleken élte le, mindvégig élő kapcsolatban maradt testvéreivel, rokonaival, gyerekkori barátaival, s amíg egészsége engedte, az utóbbi tíz évben a mogyoródi verses rendezvényeknek is gyakori szereplője volt.
Hálás szívvel gondolt azokra a „jó emberekre”, akiktől egész életére kiható útmutatást kapott. Ilyen ember volt számára idősebb költő barátja, aki pártfogásával segítette versesköteteinek megjelenését, és tanácsaival Terike verselésének tudatosabbá tételét:
„Köszönöm a sorsnak, hogy ismerhetem,
s általa az írásaimat fésülgetem.” (Gyuri bácsihoz)
Ezt az éteri kapcsolatot eleveníti meg a legutolsó kötet, amelyet Terike 2023 karácsonyán még kezébe vehetett Vers-barátság alkonyat idején címmel. (Ez a füzet a Mogyoródi Önkormányzat támogatásával jelent meg, és hozzáférhető például a Nyugdíjas Klub révén.)
Trombitásné Morvai Terézt a pünkösd utáni napon kísértük utolsó útjára Mogyoródon. Elmondható róla: élete szinte minden mozzanatában összefonódott azzal, ahonnan indult és ahová érkezett.
„Még ma sem tudom egészen, csak sejtem,
hogy a jó Istennek mi velem a terve…
Mekkora lesz még a keresztem terhe…
mire végleg azt egyszer majd elejtem:
Képes vagyok-e teljesíteni a kérését,
kérhetem-e alázattal az Isten megértését?
Mily nehéz az Isten útját járni,
és mégis ily módon a kegyelmét várni!”
Romankovics András