Ünneplőbe öltözött a főtér: ilyenek az idei májusfák

A járávány sem tudta megakadályozni, hogy a ünneplőbe öltöztessük a főteret május elején. A virágba borult fákat szigorú időrendben, egymás után díszítették fel a csapatok. Isza Ferenc galériája.

A többi eseményhez hasonlóan idén a májusfa-állítás is rendhagyóra sikerült: szigorú járványvédelmi szabályok szerint rendezték meg. Az eddigi össznépi díszítés helyett most fél óránként két ember aggathatott szalagokat, egy előre meghatározott menetrend szerint. 

“Három évvel ezelőtt kezdtük díszbe öltöztetni Mogyoród főterét. A falu lakossága csapatokat alakít, és mindenki felszalagoz egy fát. Jó sokan jövünk, beszélgetünk, zsíros kenyeret eszünk, szóval ez egyfajta közösségi esemény is” – magyarázta Pásztor Julianna, szervező. – “Az idei év azonban rendhagyóra sikerült. Mindenképp szerettük volna, ha színes lenne a főtér, most úgyis olyan szürkék a hétköznapok. De ezt most csak szigorú szabályok betartásával tehettük meg.”

A szabályok betartása sikerült: egyszerre csak néhányan tartózkodtak a téren, ők is szájmaszkban. Az eredmény pedig magáért beszél.

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago