Categories: Egészségünkért

Életet menthet a mammográfia

Mindenki fél a ráktól, ám rendszeres szűrővizsgálatokkal nagyobb az esélye annak, hogy legyőzzük ezt a rettenetes kórt. A mammográfia a melldaganatokat szűri, és aki rendszeresen részt vesz a vizsgálatokon, annak nincs miért aggódnia.

Minden 45-65 éves mogyoródi asszony, akinek az utolsó vizsgálata óta eltelt már 2 év, névre szóló meghívót kapott mammográfiás szűrésre, melyet a kistarcsai Flór Ferenc kórházban végeznek el augusztus 14 és 31 között.

A vizsgálat mindössze 5-6, de legfeljebb 10-12 percig tart, mely idő alatt a szakképzett asszisztensek négy felvételt készítenek mindkét emlőről. Ez megoldható akkor is, ha valakinek implantátuma van. A képeket később értékelik ki, és ha olyan elváltozást találnak, amelyet szükséges tovább vizsgálni, akkor értesítik a beteget. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy daganata van, a mammográfia kimutatja a cisztákat, a gyulladásokat és a sérülések esetleges következményeit is.

35 év alatt elegendő a tapintásos és szükség esetén az ultrahangos vizsgálat. 40 éves kor felett évenkénti, majd 50 éves kortól 2 évenkénti vizsgálat javasolt. Ennek az az oka, mert 40-50 éves kor között sokkal gyorsabban növekednek a daganatok, ezért ebben az időszakban szorosabb kontroll szükséges.

A szűrés magánbetegeknek 12 ezer forint lenne, a behívóval vagy beutalóval érkező hölgyek számára azonban ingyenes. Ha nem megfelelő a szűrési időpont, mindenképp hívjuk őket fel, és egyeztessünk egy másikat. Megéri elmenni: ha a melldaganatot időben felismerik, akkor jó eséllyel gyógyítható!

mogyorod_tajekoztato_202008-1

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago