Categories: Egyéb

Éremeső a mogyoródi kupán

Fantasztikus hangulatban zajlott a múlt hét végén a Retro Mogyoród Mikulás kupa, ahol persze a helyiek éremesője sem maradt el.

Jó hangulatú, nyugodt és gyermekbarát birkózó verseny zajlott a Mogyoródi Szent László Általános Iskola tornatermében december 3-án péntek délután. A járványhelyzet miatt csak kevés meghívott vendég lehetett, a Mogyoród KSK 6-9 éves csapata a Honvéd, a Vasas, a Cegléd és a Monor legjobbjaival mérték össze az erejüket.
“Olyan versenyt álmodtam meg, amilyen az én gyermekkoromban volt: akkoriban nem voltak ilyan nagy sportcsarnokok, kis dohos termekben ültünk körbe egy-egy szőnyeget, volt hogy százan is, a szülőkkel, barátokkal együtt. Hosszú volt egy-egy verseny, de sokkal oldottabb, családiasabb légkörben zajlott, nem vett mindent kordon körbe, mint mostanában. Ezt a hangulatot szerettem volna visszahozni, és sikerült is! A Retró Mogyoród Mikulás kupán ott ültünk mindannyian a szőnyeg körül, és úgy drukkoltunk a küzdőknek” – fejtegette Kéri Zoltán. – “Sikerült az egyik első osztályú nemzetközi bírót, a szintén mogyoródi Sleisz Gabriellát elhívni a versenyre, és itt volt Komáromi Tibort háromszoros világbajnok birkózó is. Ajándékot is hozott: az idén 100 éves Magyar Birkózó Szövetség elismerő oklevelét Ökrös Antalnak, aki évek óta önzetlen segítője szakosztályunknak. Itt szeretném megköszönni Mogyoród Önkormányzatának, és az iskola Alapítványának támogatását is.”
A kupán nagyon jól szerepeltek a mogyoródi gyerekek: hat aranyat, és két ezüstöt nyertek.

Az eseményről Isza Ferenc készített galériát.

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago