Dekázással jótékonykodik az ifjúsági testület

A Mogyoródi Ifjúsági Testület is részt vett az MTK jótékonysági akciójában, amellyel egy SMA1-es betegségben szenvedő kisfiút, Zsombort próbálnak hozzásegíteni az állapotát jelentősen javító génterápiához.

Az MTK Budapest labdarúgó klub felhívást tett közzé, melyben arra kéri a játékosokat, a szurkolókat, kicsiket és nagyokat, fiúkat és lányokat, hogy segítsenek összedekázni a klub által felajánlott összeget a súlyos betegséggel küzdő Zsombi gyógyulása érdekében. Zsombor veleszületett izomsorvadásos betegségben, SMA1-ben szenved, és az állapotát jelentősen javíthatná a Zolgensma génterápia, amelynek jelenleg 730 millió forint a költsége. Az magyar emberek már három beteg kisfiúnak összegyűjtötték a kezeléshez szükséges összeget, és Zsombornak is már igen szép adomány gyűlt össze. Ezt kívánja tovább növelni az MTK a mostani akciójával.

A céljuk a kisfiú segítése, a részére indított gyűjtés népszerűsítése, és ezt futballklubként természetesen labda segítségével teszik.

“Klubunk minden egyes dekázás után, 50 forinttal támogatja a kis hős gyógyulását egymillió forint erejéig. Aki szeretne hozzájárulni a gyógyuláshoz, kapja elő a labdáját, és a dekázásokról készített videókat 2021. január 18. és január 31. között ossza meg velünk és a közösségi médiában, hiszen célunk, hogy a kezdeményezés és Zsombi ügye minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, és így a klubunk által felkínált 1 millió forintnál jóval nagyobb összeg gyűljön össze.” – tették közzé a felhívást.

A Mogyoródi Ifjúsági Testület megtette a magáét: minden erejüket beleadva a lányok kitartásával és a fiúk tudásával együtt 80 dekával járultak hozzá a kis Zsombi gyógyulásához!

További részletek a gyűjtésről itt:

Borítókép: Mogyoródi Ifjúsági Testület

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago