Előzzük meg a tragédiákat!

Éjszakánként továbbra is fagypont alatti hőmérséklet várható, mely komoly próba elé állítja az utcán, vagy a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő, idős embereket. Figyeljünk rájuk, segítsünk nekik!

A hideg beköszöntével a rendőrség – ahogyan eddig is – kiemelt figyelmet fordít a közterületen élőket, nehéz sorsúakat fenyegető veszélyhelyzetekre, azok elhárítására, és továbbra sem feledkezik el a lakásukban, házukban fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekről. Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel – mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek – felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt, és együttműködik a közszolgáltatást végző, valamint a civil szervezetekkel. 

Az állami intézményeken, a civil szervezeteken túl a hétköznapi embereknek is nagy szerepük lehet a kihűléses halálesetek megelőzésében! 

A Gödöllői Rendőrkapitányság azt kéri, aki tud olyan emberről, aki a zord időjárási körülmények miatt veszélybe került, akit a kihűlés fenyeget, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 112-es segélyhívón, vagy jelezze a lakóhelye szerinti önkormányzatnak! 

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago