Így verik át az időseket a csalók a járvány idején

Nem csak a koronavírus miatt kell különösen óvatosnak lennünk, hanem azok miatt a csalók miatt is, akik épp a járványt akarják kihasználni, hogy kifosszák az időseket.

Az ELMŰ ellenőrzés és az unokázó csalás már a múlté, most új módszer dívik a bűnözők között. Fertőtlenítő szakembernek adják ki magukat, akik vírusmentesítik a lakást, ám közben megszabadítják a háziakat minden értéküktől!

“A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács tavaly kedte el forgatni a Csalóakadémia című filmsorozatát. Négy részben mutattuk be a csalók leggyakoribb fogásait, és a kivédési technikákat. Most elkészült az ötödik, kifejezetten a most kialakult járványhelyzetre aktualizált epizód. Célunk az volt, hogy felhívjuk, elsősorban az idős személyek figyelmét arra, hogy  most épp ilyen trükkökkel próbálkoznak a bűnözők” – árulta el lapunknak Garamvölgyi László, a  Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs vezetője.

“Hasonló csalási kísérletekről van tudomásunk, szerencsére az érintettek nem dőltek be a bűnözőknek. Szerencsére vagy az idős személyek, vagy a hozzátartozóik jelezték a hatóságoknak a próbálkozást, és a nyomozás szempontjából fontos adatokat, például, hogy ki telefonált, férfi vagy női hang, voltak e háttérzajok, milyen történetet adtak elő. A kialakult helyzet miatt a családok most egyébként is jobban összetartanak, tehát a fiatalabbak felhívják az idős hozzátartozók figyelmét az ilyen kockázatokra, és figyelmükbe ajánlhatják ezt a videót is.”   – folytatta a szakember. 

A kisfilmet mi is megkaptuk, mostantól látható a MogyoródMa YouTube csatornáján!

A borítóképet a Pixabay készítette.

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago