OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A műemléki védelem alatt álló Szent Mihály Főangyal Plébániatemplomunk felújítását folyamatosan végzi katolikus egyházközségünk. Az elmúlt években halaszthatatlanná vált a tető rendbehozása is, mivel a tartószerkezet meggyengült, a palafedés elöregedett, amely beázást okozott és balesetveszélyt jelentett. A tervezett tetőfelújításhoz még 2017-ben elkészültek a hatósági engedélyes tervek, melyek jóváhagyásával 2018 elején kiadásra került az örökségvédelmi építési engedély. Ezután kiviteli tervek készítésére és kivitelezői árajánlatok bekérésére került sor, amelynek eredményeképpen 2018 végén a legjobb ajánlatot adó Jenesson Kft-vel egyházközségünk, illetve a Váci Egyházmegye megosztva kötött építési vállalkozási szerződést.
A felújítási munka 2019. év elején kezdődött meg műszaki ellenőrzés és tervezői művezetés mellett, amely során felújították és megerősítették a tető tartószerkezetét, valamint cserépre cserélték az elöregedett és rossz állapotú palafedést. Lecserélték a teljes bádogozást és vízlevezető rendszert, a villámhárító rendszert, valamint a megoldották a padlás belső világítását és közlekedő felületeket alakítottak ki. Továbbá a tető alatti párkányt is felújították, a templomépület főhomlokzatát és tornyát újrafestették, a kereszthajó kupolája fölé új kereszt került. A vállalkozó az építés kivitelezési munkákat 2019. november elején készre jelentette, majd rövidesen megtörtént a műszaki átadás‐átvétel.
A beruházás teljes költsége összesen 65,13 millió Forint volt. Ebből a tervezés költségei bruttó 2,13 millió Forintot tettek ki, amelyet a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány finanszírozott. A kivitelezés összesen bruttó 61,24 millió forintba került, amelyhez még hozzájött egy 1,76 millió Forintos tétel, a kötelezően előírt mérnöki szolgáltatás díja.
A pénzügyi forrást részben a Magyar Állam biztosította, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatásként 29,74 millió Forint értékben az EGYH-KCP-18-P-0057 és az EGYH-KCP-17-P-0161 számú pályázati projektek keretében. Az egyházközségi gyűjtést, mely két helyre érkezett meg híveinktől, az alábbiak szerint használtuk fel: a kivitelezői előleg bruttó 7,43 millió Forint összegét a ugyancsak az alapítvány közreműködésével, 5,83 millió Forintot pedig a plébánia pénztárából fizethettünk ki. Mogyoród Nagyközség Önkormányzata további 20 millió Forinttal támogatta a felújítást.
Katolikus egyházközségünk, de az egész község nevében is, hálásan köszönjük a Magyar Állam és Mogyoród Nagyközség Önkormányzata, valamint minden, az alapítványon keresztül vagy közvetlenül a plébániának adományozó magánszemély és cég támogatását!
Ugyanakkor ez a komoly fejlesztés nem valósulhatott volna meg több vezető, munkatárs és szakember hathatós személyes közreműködése nélkül:
Köszönjük munkájukat és mindenki más segítségét, aki bármivel is hozzájárult katolikus templomunk újabb színvonalas megújításához! Mindannyian örömmel tekinthetünk erre a közös munkára és annak nagyszerű eredményére, így azt kérjük, hogy Isten áldásával egész Mogyoródon több hasonló sikeres összefogás valósulhasson meg.
Morvai Balázs, alapítványi kuratóriumi tag
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…