Mogyoródi lehet az év agrárszakembere

Az Inspiráló Nő díjazás után most az Év Agrárszakemberének jelölték dr. Farkas Alexandrát, akire többek között nemcsak tudományos munkássága, hanem a dunavirág kérészek iránti fantasztikus elhivatottsága miatt is büszkék lehetünk. 

Farkas Alexandra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Médiaközpontjában dolgozik, és közvetíti az agrárium és a környezettüdományok legújabb tudományos eredményeit a nagyközönség felé hiteles és közérthető formában. Így került be az Év Agrárembere kitüntető díj döntősei közé, ahol most a közönség is kiválaszthatja kedvencét.

“Az igazság az, hogy nem neveztem rá. Azzal hívtak fel karácsony előtt, hogy jelölést kaptam rá és elfogadom-e. Őszintén szólva egy ideig hezitáltam rajta, hiszen nem vagyok igazi agrárszakember, hogy lehetnék én jelölt az Év Agrárembere díjra. A szervezők azonban többszöri beszélgetés során megnyugtattak, hogy a tudománykommunikációval és a dunavirágos természetvédelmi törekvéseinkkel olyan fontos ügyet képviselek, ami az agrárium területén is rendkívül fontos, ezért helyem van a jelöltek között.” – árulta el a jelölésről a Mogyoród Mának Alexandra.

A második körben 40 fős zsűri döntötte el, hogy ki legyen a 10 kategória 3-3 döntőse. Közülük választhat most a nagyközönség pénteken 10 óráig. Alexandra bemutatkozó videóját itt lehet megnézni, szavazni pedig ezen a linken lehet rá.

Szavazzunk minél többen!

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago