2022. január 31-én hétfőn reggel 8 és 10 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak a pedagógusok a többek között a számukra kötelező oltás ellen, kérik az illetményük emelését, az óraszámaik maximalizálását, és azt, hogy a pedagógushiány esetén ne a pedagógiai asszisztenseket és a gyógypedagógusokat osszák be a gyermekek mellé. A sztrájkhoz az iskolai sztrájkbizottságokon keresztül egyéni döntés alapján lehet csatlakozni, a gyerekek felügyeletéről az iskola gondoskodik. Megkérdeztük a Mogyoródi Szent László Általános Iskolát is, hogy náluk hány osztályban nem lesz tanítás holnap reggel.
A követeléseik a következők:
A tanár-szakszervezetek egy videó-üzenetben is összefoglalták a problémáikat.
A sztájk nem általános, minden tanár maga dönti el, hogy csatlakozik-e, ugyanakkor rengeteg adminisztrációt és pluszmunkát jelent, hogy törvényes keretek között lehessen részt venni rajta. Az igazgató úgy tájékoztatott: a Mogyoródi Szent László Általános iskola pedagógusai felveszik holnap reggel a munkát.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…