Bemutatkozik a Mogyoródi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Szekrénysor az alpolgármestertől, játék a kollégáktól, szőnyeg az intézmény vezetőjétől – közösségi összefogással készült el és szépül folyamatosan az új Mogyoródi Családsegítő Szolgálat. Ez az év sok kihívást hozott a szociális munkásoknak, hiszen a járvány nehéz helyzetbe sodorta a családokat. Kiket várnak és milyen problémákkal lehet ide fordulni? Erről kérdeztük a családsegítő új vezetőjét és helyettesét, Körmöci Krisztinát és Frankó Emesét. 

Sokan talán még nem tudják, hogy felállt egy önálló Családsegítő Szolgálat az utóbbi hónapokban. Hogyan jött a lehetőség?

– A településnek a Magyar Protestáns Segélyszervezettel volt ellátási szerződése – kezdi Körmöci Krisztina, a Mogyoródi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat új vezetője. – Ezt a szerződést közös megegyezéssel felbontották a felek, így július elsejétől szükség volt arra, hogy a település saját intézményt hozzon létre. 

Amikor beléptünk, mondták, hogy sokan még mindig az orvosi rendelőt keresik itt, hiszen a régi rendelő épületét kapták meg. De ha jobban körülnézünk, láthatjuk, hogy nagy átalakuláson ment át a hely.

– Falat kellett építeni és átfesteni, meg kellett oldani a fűtést, mert nem volt elég a fűtésrendszer – sorolja Körmöci Krisztina. – Aztán a régi helyünkről ide kerültek a még használható bútorok, de szekrénysort például az alpolgármester asszony irodájából kaptunk. Szép lassan mindent összeadogattunk, hogy el tudjunk indulni. Kicsit csapatépítő jellegű is volt az indulás: az egyik munkatárs hozta a plüssjátékokat,  ezeket kifertőtlenítettük, én találtam otthon függönyt, amit a kolléganő megvarrt. Volt otthon egy szőnyeg is, az is ide került véletlenül – neveti el magát Krisztina. Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy nagyon gyorsan,  egyik napról a másikra kellett elkészülnünk.

Milyen ügyek tartoznak a Családsegítő Szolgálathoz?  

– Azokat a szolgáltatási feladatokat kell ellátnunk, amelyeket a szociális törvény előír, és azokat a gyermekvédelmi feladatokat, amelyeket a gyermekvédelmi törvény szabályoz – veszi át a szót Frankó Emese intézményvezető-helyettes. Tulajdonképpen három alappillér van: az első a házi segítségnyújtó szolgáltatás, amely jórészt időseknek, fogyatékkal élőknek szól, hogy saját otthonukban kapjanak segítséget önálló életvitelük fenntartásához. Ez egy gondozói munka, amit egy szociális gondozó kollégánk lát el, aki igazából mindenben segít. Legyen szó fürdetésről, bevásárlásról vagy akár inzulinbeadásról. 

A második pillér jórészt szintén az időskorú, illetve a fogyatékkal élők számára nyújtott szolgáltatás, az étkeztetés – folytatja Emese. – Erre azok jogosultak, akik koruk, egészségi állapotuk, hajléktalanságuk vagy pszichiátriai betegségük miatt az étkezésükről más módon nem tudnak gondoskodni. Ennek az adminisztratív hátterét biztosítja az intézmény, illetve az önkormányzat autójával ki is szállítjuk nekik az ebédet. A harmadik pillér a család- és gyermekjóléti szolgáltatások, ami azt mondanám, hogy a szociális munka multidiszciplináris jellegéből adódóan egy nagyon összetett, segítő tevékenységet takar. 

Kiket várnak ide? 

– Voltaképpen bárkit, akinek segítségre van szüksége, úgyis el fogjuk mondani, hogy merre induljanak – veszi át a szót Körmöci Krisztina. – Ami  fantasztikus, hogy minden kollégánkban megvan a segítő attitűd. Ez fontos dolog, de alapvetően a jogszabályok határozzák meg azt, hogy mivel tudunk segíteni. A weboldalunk még készül, de úgy látjuk, hogy a legnagyobb közösségi csatorna, a Facebook a leggyorsabb tájékoztatási eszköz, ami olyan, mint Mari néni és a pletyka, sőt még annál is gyorsabb, mert futótűzként terjednek rajta az információk. Nagyon sok olyan társadalmi probléma van, családon belüli problémák, amelyet felvilágosítással is lehet kezelni. A legfontosabb a család- és gyermekjóléti szolgáltatásban, ami nélkül nem tudtunk működni, az a jelzőrendszer. 

A járvány alatt hogyan vészelték át az itt élő családok azt az időszakot, amikor otthon voltak bezárva hónapokig? Tudjuk, hogy ahol baj van, például családon belüli erőszak, ott a bezártság még jobban felerősítette a problémákat.

– A karanténidőszak a társadalomnak ez idáig ismeretlen problémáit is a felszínre hozta, melynek egyik oldalán nyilván a családon belüli erőszak áll. Ez nemcsak a szülőknek, a gyerekeknek is nagyon nehéz időszak volt. Arról valahogy kevés szó esik, hogy az ő szocializációjukban a kortársi kapcsolatok milyen fontossággal bírnak. Nem igazán értik meg ezt a pandémiás helyzetet, hiszen mi sem igazán értjük, ezért nehezen tudjuk ezt megfelelően kommunikálni feléjük. Azok a szülők még nehezebb helyzetben vannak, akiknek kevesebb tudásuk van arról, hogyan lehet a nehézségeken átsegíteni például egy kisgyereket, aki nem szokott kezet mosni rendszeresen, most pedig hirtelen mindenhol azt kell tennie. Ezek nagyon komoly nehézséget okoznak. Én azt láttam, hogy az első hullámban volt egy nagy társadalmi összefogás. Ez talán az ijedtségnek volt köszönhető. Nagyon szeretném, hogyha ez az összefogás megmaradna, hiszen a járvány nem múlt el – fűzte hozzá Frankó Emese.

A beiskolázáshoz tudtak segíteni a rászorulóknak?

– A polgármester úr támogatta a családokat, ami nagyon jó kezdeményezés volt. Sok szép iskolaszert kaptak a családok, köszönjük  a nevükben is. Általánosságban azt kell, hogy mondjam, nem alakult ki a társadalmunkban az adományozás kultúrája. Az, hogy olyan adományt tudunk szeretettel elfogadni, amit az adományozó is jó szívvel oda tudna adni úgy, hogy a megajándékozott szemébe néz és azt mondja, fogadd szeretettel. Ez a játékokra, könyvekre, ruhákra egyaránt igaz. Nagyon nehéz dolog úgy adni, hogy aki kapja, annak a méltósága is meg tudjon maradni. Kérni nem könnyű. Mi azért vagyunk itt, hogy ezt próbáljuk valahogy finomítani, valamint az önmagukon való segítés képességét is közvetítsük, mert ez az érem másik oldala, amikor sajnos ez is el tud veszni.  

Mekkora a gondozotti állomány? 

– Házi segítségnyújtásban öt embert lát most el a gondozónk. Az nem mindegy, hogy egy emberre csak fél órát kell szánni, mert szeretné, ha valaki bevásárolna neki, vagy egy fekvőbetegről beszélünk, akit rendszeresen fürdetni kell. Étkeztetésben 11-en részesülnek jelenleg. Család- és gyermekjóléti szolgáltatásban 54 érintett család van. Ez rugalmasan változik. Vannak olyan családok, amelyeket alapellátásban gondozunk, ott az a cél, hogy az ő életükben valamiféle változás történjen, elinduljon bennük egy belső pszichés folyamat, amely jó irányba változtatja életüket. Jelentős számban van olyan feladatunk, amit egyszeri esetkezelésnek hívunk, amikor egy olyan probléma merül fel, ami egyszeri beavatkozással megoldható. Ilyenkor csak pici segítségre van szükség, de arra villámgyorsan. És vannak olyan feladatok is – ez a Család és Gyermekjóléti Központtal való együttműködés keretében –, ahol hatósági beavatkozásra kerül sor a gyámhivatal részéről azért, mert a kiskorú veszélyeztetettsége áll fenn, és ezt kell valamilyen formában orvosolni. Mi a szociális munka eszközeivel, tehát segítő attitűddel tudunk beavatkozni és változást generálni a családok életében. Ez egy kicsit „fél hatósági” szerepkör, mely a Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ  feladata.  2016-ban tették a gyermekjóléti alapszolgáltatások rendszerét kétszintűvé, és akkor alakultak ki ezek a járási központok országszerte. Sokat lehetne erről beszélni, hogy ez jó vagy rossz, most ebben kell működnünk. 

Miben tudnak segíteni egymásnak?

– A napi munkában nagyon sokat tud segíteni a közösség – kezdi Körmöci Krisztina. – Mi szociális munkások egymásnak tudunk segíteni, van esetmegbeszélés, ha én elakadok valahol, akkor le tudunk ülni és ezt meg tudjuk közösen beszélni. Akár a Teams-on össze tudunk hívni a kollégákkal online egy szupervíziót, és elmondhatjuk azt a másiknak, hogy figyelj, látom, hogy padlón vagy, vegyél ki egy nap szabit, menj haza, olvass el egy könyvet, bármit, de túl kell lépni a helyzeteken. Ez nagyon nehéz része ennek a munkának, mert igyekszünk sokat segíteni, de nem lehet teljesen megoldani minden problémát. A szakma nehézsége az is, amikor nem látjuk a megoldást, a semmiből kell valamit teremtenünk. Lelkileg is megvisel. És itt a másik oldal, az, hogyan tudunk mozogni a szociálpolitikában. Helyi szinten ez nagyon jó, mert ha jó az együttműködés – mint ahogy itt az önkormányzattal kialakult –, akkor a helyi szociálpolitika formálása is könnyebb. 

Sok segítőkész ember van egy kisebb közösségben – folytatja Krisztina –, ami sokkal pozitívabb jövőképet vetít előre, mint mondjuk adott esetben Budapesten egy lakótelepen, ahol a szomszédok úgy élnek egymás mellett, hogy sokszor azt sem tudják, ki kicsoda. 

– Ennek a kis közösségnek borzasztó nagy előnye, hogy itt mindenki mindenkit ismer – veszi át a szót Frankó Emese. – Erről személyes tapasztalatom is van. Olyan ember élt otthon mozgáskorlátozottként, hogy amikor meglátogattam, elcsodálkoztam. De amint megjelentem nála, két perc múlva ott volt az egyik szomszéd, hogy ki van itt, mit akar, három perc múlva benézett a másik, megyek a boltba, kell-e valami, kérdezte. Itt a közösségnek tényleg nagyon erős megtartó ereje van, és ezt csodálatos megtapasztalni. 

Lelkileg nehéz ez a munka

– Az élettörténetek a kollégákat is megérintik. A szociális munka mentálisan nagyon igénybe veszi az embert. Aki ezzel foglalkozik annak kiemelten fontos, hogy munka közben a józan eszét megőrizze és a szakmai szabályoknak megfelelően járjon el úgy, hogy az a másiknak jó legyen, ez komoly kihívás, minden elismerésem a kollégáké – mondja Körmöci Krisztina.

– Az élettörténetek minket is megragadnak, rá tudnak ülni az emberre, ezért is fontos, hogy legyen szupervízió, ki lehessen ebből szakadni, mert a háttérben ott van az, hogy ez nem olyan munka, amit délután 4-kor le lehet tenni – veszi át a szót Frankó Emese. – Sokszor pörög az agyam, hogy mit csináljak még, mit lehetne még tenni az adott ügyben, ami mögött nehéz sorsok vannak. Nehéz ebből úgy kiszakadni, hogy az ember tényleg tudjon rekreálódni egy picit.

kiemelt fotó: Benkő-Molnár Fanni

további fotók: mogyorodma