Categories: Kultúratop

Állatok Világnapja a Pillangós Óvodában

Október 4-én ünnepeltük az Állatok Világnapját, mely az állatok, élőlények és a természet védőszentjének, Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik.

Óvodánkban az állatok, állatos témák a mindennapjaink része, a gyerekek nagyon nyitottak, befogadóak irányukban. Bizonyított, hogy állataink jelenléte teljesebbé és boldogabbá teszi életünket. Felhívtuk a gyerekek figyelmét a felelős állatartásra, állatvédelemre is. Hagyományaikhoz híven idén is megtartottuk ezt a jeles napot. Állatos verseket tanultunk, meséket hallgattunk, a gyerekek által hozott könyveket nézegettük. Utánoztuk mozgásukat és hangjukat.

Mivel az időjárás is kegyes volt hozzánk, így az udvaron szerveztük meg a projekteket. Minden udvarrészen más és más tevékenység várta a gyerekeket: pecázás, madárfiókás játék, tehénfejés, célba dobás, „kakukk” ügyességi, gyorsasági játék. A szülők jóvoltából aznap délelőtt még élő állatokkal is találkozhattunk, megfigyelhettük, simogathattuk őket.

A következő állatok voltak a vendégeink: papagájok, teknős, akhát csigák, tengerimalac, póniló, kiskutyák és a Gesztenyés tagóvodában egy labda piton. A következő foglalkozási napon a gödöllői kutya iskola „növendékei” látogatták meg intézményünket. A két barátságos kutyus – Latte és Csipke névre hallgattak. A gyerekek játékos feladatokban vehettek részt a kutyák közreműködésével. A kutyaoktatók bemutatták az állatokat és sok érdekes információval látták el a kicsiket. Az esemény után a gyerekek jutalma “kutya-masszázs” volt. Az igazi élménypedagógia hatására mindenki feltöltődött és örömmel gazdagodott.

Győrfi Márti óvodapedagógus

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago