Az iskolaudvar bejáratánál gyülekező tömeg békésen sorakozott, miközben a gyermekek a megszokott rendbe gyülekeztek az udvaron. A demonstrációnak a becsengetés vetett véget, amikor a tanárok, tanítók kötelességüket betartva elhagyták az élő láncot és megkezdték a tanítást.
A jelen lévő szülők tapssal köszöntek el a tanároktól, megköszönve ezzel kitartásukat és munkájukat.
Az Egységes Diákfront négy pontban foglalja össze követeléseiket.
1. Megoldást a tanárhiányra!
2. Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!
3. Élhetőbb körülményeket az iskolákba!
4. Figyelmet az oktatásra!
A következő egységes sztrájkot november 18-ára hirdették meg. Időközben a kormány is lépett: november 7-ikére sztrájkegyeztetésre hívta a pedagógusokat.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…