A vidám szüreti felvonulás a Főtérről indult. Mogyoródi népviseletbe öltözött legények a menet élén, utánuk mosolygós néptáncosok és civil öltözetű párok, családok sorakoztak fel. A gondos kezek által szüreti hangulatban feldíszített színpadon látványos produkciók váltották egymást. A Karikás Néptáncegyüttes, a Kékpántlika Tánccsoport valamint a Jakab Mihály Népdalkör és a Mogyoródi ZUMBA Kids csoport színvonalas bemutatókkal szórakoztatták a közönséget. A Mogyoródi Katonai Hagyományőrző Egyesület gulyáságyúban készített babgulyással, a helyi borászok borkóstolóval várták a vendégsereget. A szervezők és civil szervezetek, egyesületek pogácsával, zsíros kenyérrel és kürtőskaláccsal is kedveskedtek a résztvevőknek.
„Március közepe óta most először léptünk fel, hiszen március közepétől teljes leállásra kényszerültünk. Erre a fellépésre júniusban kezdtünk el próbálni, egyik tagunk garázsában. Minden perc ünnep, amit a színpadon tölthettünk! Reméljük, hogy a következő lehetőségre nem kell ennyit várni”– osztotta meg velünk Simon Péter a Karikás Néptáncegyüttes vezetője.
Az eseményről részletesen a Mogyoród Ma októberi számában olvashatnak.
Fotó: Kozma Erika
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…