Categories: Kultúratop

Rangos nemzetközi zenei versenyt nyert Subedi Anna

Büszkék lehetünk a földinkre: a világ öt kontinensének négyszáz versenyzője közül a mogyoródi Subedi Anna nyerte meg a rangos Cadenza Contest nemzetközi zenei versenyt. 

A Cadenza Contest Nemzetközi Online Zenei Verseny célkitűzése, hogy 21. századi eszközökkel, a közönséghez vezető új utakat keresve a járványhelyzet ellenére biztosítson bemutatkozási lehetőséget a művészek számára, a járványhelyzet ellenére. A zsűri igen neves szakemberekből áll: Alessandro Ariosi, az Ariosi Management igazgatója, Frédéric Deloche, az Opera de Nice igazgatója, Michael Gruber, a németországi Opera4u művészeti ügynökség képviselője, Davide La Bollita, a Várnai Opera művészeti menedzsere és Stefano Trespidi, a Veronai Aréna intendánsa. Két fordulóban, videófelvételek pontozása alapján hozták meg döntésüket. A világ öt kontinenséről több mint 400 versenyző közül egyedüli magyarként került be Subedi Anna a döntőbe a legjobb 20 énekes közé, akik 10 ország képviselői voltak. A verseny 1000 eurós nagydíját végül Anna nyerte el.

“Az első fordulóban Haydn: Scena di Berenice című kantátáját, illetve Vivaldi: In furore iustissime irae című motettáját énekeltem. A döntőbe pedig Händel: Clori, mia bella Clori című kantátáját vittem, és ezzel nyertem. Számomra is hihetetlen ez a díj, és nagyon örülök neki. Olyan, mintha a sportban egy világbajnoki címet hoztam volna el. Kicsit úgy is érzem magam, mint egy olimpikon” – árulta el Anna a Mogyoród Mának.

A győztes dal igazán gyönyörű, hallgassuk meg együtt!

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago