Geigerné Kuti Erika Ócsáról érkezett Mogyoródra: először lakni, nyolc hónappal ezelőtt, majd idén augusztustól a Gesztenyés Óvoda vezetőjeként és óvónőjeként fog tevékenykedni.
“1988-ban kezdtem a szakmát, és egészen 2022 májusáig az Ócsai Nefelejcs Óvodában dolgoztam. Nyolc hónappal ezelőtt a szerelem Mogyoródra hozott: másodjára ide jöttem férjhez. Bár nagyon szerettem a régi munkahelyem, de a bejárás sok időmet vette el, minimum napi két órát autóztam. Májusban aztán jelentkeztem óvónőnek, és fel is vettek. Nyáron, amikor felmondott Szikszai Éva, a Polgármester felkért, hogy vállaljam el az ideiglenes vezetést, és később a Gesztenyés Óvoda vezetését. Örömmel megyek ebbe a kicsi, családias intézménybe. Eddig nem ehhez szoktam, ahonnan jöttem, ott 8+7 csoport működött” – fejtegette Erika. – “Jelenleg épp ismerkedem a rendszerrel, a dolgozókkal. Nem mindenkivel találkoztam még, mert folyamatban vannak a szabadságolások, de folyamatosan ismerkedünk. Szerencsére a nevelési program hasonló, a szülők és a gyerekek meg mindenütt, minden évben mások, tehát bele lehet rázódni könnyen. A jövőbeli tervek közül mindenképp fontosnak tartom, hogy el tudjon indulni a kilencedik csoport, máskülönben 26-27 fős csoportok lennének az oviban. A Gesztenyés óvodában iskola-előkészítő csoportot szeretnék indítani, illetve mindenképp szeretném hasznosítani a gyógytestnevelői végzettségemet.”
A jó hír, hogy sikerült feltölteni az üres helyeket: öt óvodapedagógus és pedagógiai asszisztensek is érkeztek, most összesen 11 óvodapedagógus jut a csoportokra. Információink szerint a Pillangós Óvoda vezetését többen is megpályázták, és mindenki nyitott arra, hogy akkor is maradjanak pedagógusnak, ha nem ők nyernek.
Augusztus 29-én 16:30 órától tartanak szülői értekezletet, az új és régi szülőknek. Itt már az új kollégák is bemutatkoznak majd.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…