Mogyoród Nagyközség Önkormányzata 2020.augusztus 3.-tól 2020. augusztus 7.-ig igazgatási szünetet rendelt el. A szünet ideje alatt a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel, a Hivatal zárva tart. Halaszthatatlan ügyben, kizárólag haláleset miatt munkaidőben 08.00 és 16.00 óra között a 06/30-663-9803-as telefonszám hívható.
Aki tehát most szeretne ügyeket intézni, annak sietnie kell: a szünet előtti utolsó ügyfélfogadási nap:
2020. július 29. -én (szerdán): 13.00 -16.00 óráig,
A szünet utáni első ügyfélfogadási nap pedig:
2020. augusztus 10.-én (hétfőn): 08.00 – 18.00 óráig (12 és 13 óra között ebédszünet) lesz.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…