Tempfli M. Szilárd, az új főépítész

2022. július 1-től így új főépítészünk lett Tempfli M. Szilárd személyében.

Szilárd 2012-ben szerezte meg a diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karán, és azóta is aktív tervezőként működik, emellett műszaki ellenőri és építésügyi műszaki szakértői feladatokat is ellát. Korábban kormányhivatalban és építésfelügyeleti hatóságnál is dolgozott, tehát a szakma több területén is vannak tapasztalatai. A legaktívabb mégis a tervezésben, Mogyoródon is több lakóház az ő elképzelései nyomán épült. 

 

“Tervezőként a lakóházak, társasházak, lakóparkok és közintézmények a fő profilom. Fiatal korom ellenére büszkén mondhatom el, hogy Fóton például egy 4 csoportos, 100 férőhelyes óvodát, illetve egy másik településre egy 16 tantermes iskolát is terveztem. A legközelebb az 56-os emlékművek állnak hozzám, melyeket Nógrád megyébe, Legéndre, Alsópeténybe és Nőtincsre és Nógrádsápra álmodtam meg. Itt sokkal nagyobb volt a szabadságom, és kiélhettem a kreativitásom” – fejtegette Szilárd.

“2016-tól Fóton dolgoztam, kezdetben a főépítész segédjeként, majd 2018-ban letettem a főépítészi vizsgát, és azután főépítészként működtem ott 1,5 évet. Mogyoródot ekkor ismertem jobban meg, illetve az egyre több helyi megbízásom révén. Örömmel jöttem ide főépítésznek. Tisztában vagyok a települést leginkább foglalkoztató kérdésekkel, a nemrég bevezetett építési tilalommal. Elkötelezett vagyok a műemlékvédelem iránt, a diplomamunkámat is ezen a területen készítettem, és a most készülő doktori disszertációm pedig a magyar királyi honvédségi laktanyák építészetelméletéről szól. Szeretem és fontosnak tartom az épített örökséget, ugyanakkor azt vallom, hogy egy településnek fontos, hogy növekedni tudjon, ha emellett lakható és fenntartható is tud maradni. Fontosnak tartom, hogy egy település magán viselje az adott kor építészeti jellegzetességét, ettől lesz színesebb és értékesebb, a régi korok hagyatékainak megőrzése mellett.”

Ennél azonban többet is tervez: a lakosságot is bevonná a településfejlesztési folyamatokba.

“Fontos, hogy olyat tervezzünk, arra haladjunk, ami a lakosságnak is megfelel, épp emiatt szeretnék építészeti esteket szervezni – mint azt Fóton is tettem – , ahol a lakókkal együtt beszélnénk át a a település feljődésével és jövőjével összefüggő fontosabb kérdéseket, amelyeket majd én a testület elé viszek” – fejtegette.

Borítókép: Isza Ferenc

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago