Visszavonták Trabalka Szilvia alpolgármesteri megbízását

Öt igen szavazattal visszavonta a képviselő-testület Trabalka Szilvia alpolgármesteri megbízását.

A 2023-as költségvetés tárgyalására hívott össze rendkívüli képviselő-testületi ülést február 20-a hétfő délutánra Paulovics Géza polgármester. A költségvetés elfogadása után azonban egy másik előterjesztést is tárgyaltak, amely az ülés kezdetén került napirendre. 

Az előterjesztésben az áll, hogy Mogyoród Önkormányzata jogellenesen és szándékosan nem okozott kárt Kapitány Attilának. A képviselő-testület nem ismeri el azt a megállapodást, amely az Önkormányzat kártérítési felelősségét kimondja. Megállapítja, hogy a kérdéses iratot Trabalka Szilvia írta alá, és ezzel méltatlanná vált alpolgármesteri tisztségére. Emiatt az alpolgármesteri megbízását azonnali hatállyal visszavonják.

Kapitány Attila ugyanis pert indított az Önkormányzat ellen 2022. december 15-én, amelyben kártérítést kér a telkén határán haladó patak károkozása miatt. Az ügyét már a január 30-i testületi ülésen is tárgyalták, ekkor abban egyeztek meg, hogy levélben egyeztetnek a továbbiakról. Ott elhangzott, hogy már tíz éve nem tudnak megegyezni ebben a kérdésben. 2021-ben, amikor Kapitány ugyanebben az ügyben fizetési meghagyást küldött az Önkormányzatnak, a testület felhatalmazta Trabalka Szilviát, hogy megállapodást kössön vele. A mostani helyzet emiatt a megállapodás miatt alakult ki.

A hétfői ülésen nem minden képviselő értett egyet már a napirendre vétellel sem. Hutter József ennek hangot is adott, majd miután nem vették le az ügyet a napirendről, Trabalka Szilviával és Babják Gáborral együtt kivonult a teremből. Kamarás Zsuzsanna nem vett részt az ülésen. A bent maradó képviselők így nem tudták feltenni a kérdéseiket. Megtárgyalták és ellenszavazat nélkül elfogadták az előterjesztést, majd módosították az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát, amelyből így kikerült, hogy Trabalka Szilvia az alpolgármester. Paulovics Géza polgármester a kérdésünkre azt mondta, hogy legkésőbb a jövő hét hétfői rendes ülésen meg fogja nevezni az új alpolgármestert.

Az elfogadott határozat teljes szövege itt olvasható.

Trabalka Szilvia még az este folyamán közleményben reagált a történtekre.

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago