Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett járvány miatt megjelentek az olyan ál-értékesítők, akik weboldalakon, közösségi oldalakon, e-mail címeken és telefonon keresztül kínálnak egészségügyi eszközöket és újonnan már a vakcinával történő oltásra is ajánlkoznak vagy erre hivatkozva személyes adatokat próbálnak kicsalni. A csalók klinikai, kórházi dolgozóknak, háziorvosnak vagy önkormányzatiTOVÁBB →

Kilencszáznegyvenhét évvel ezelőtt, 1074. március 14-én vívta meg a dicsőséges mogyoródi csatát Géza és László herceg Salamon kirány ellen. Már itt lehetett látni, hogy az atlétikus termetű, igazi lovagi erényeket megtestesítő László nem csak kitűnő hadvezér, de nagyon jó ember is. I. Béla király halála után látszólag béke volt Magyarországon.TOVÁBB →

Mától leállnak az edzések és a mérkőzések a Mogyoród KSK minden szakosztályában a COVID harmadik hulláma miatt.  A COVID harmadik hulláma sajnos komolyan érezteti hatását, ezért Farkas Tamás komoly döntésre kényszerült. “Ezidáig vártam és tájékozódtam. Vártam a nagy sportszövetségeink és településünk vezetőinek álláspontjára, tájékozódtam vezetőink és szomszédos egyesületek vezetőinek véleményéről.TOVÁBB →

Friss és fiatalos Koncz Marika néni, Mogyoród legidősebb lakója. Marika sokáig nagyon aktív volt, karácsony előtt azonban elesett, és medencecsonti törése miatt tolószékbe került. A 97 éves asszonynak ez sem szegte a kedvét, napközben részt vesz a családja online óráin, angoltanulással múlatja az időt, hétvégenként kirándulnak, a nyarát pedig aTOVÁBB →

A járványügyi intézkedések miatt szünetel a személyes ügyfélfogadás a Mogyoród Polgármesteri Hivatal összes irodájában. Az ügyeket telefonon és elektronikusan is lehet intézni, munkaidőben.  Szigorító intézkedéseket vezetett be csütörtökön a kormány: március 8-tól húsvétig bezárnak az iskolák és az óvodák, és a következő két hétre a nem létfontosságú üzletek. A bejelentésrőlTOVÁBB →

Néhány perccel ezelőtt fontos bejelentéseket tett Gulyás Gergely a Karmelita Kolostorból. A drasztikusan romló járványügyi adatok miatt a kormány a követkző intézkedéseket hozta meg: 1) Az óvodák és az általános iskolák április 7-ig bezárnak 2) Az üzletek március 8-tól március 22-ig az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak kivételével bezárnak. 3)TOVÁBB →

A koronavírus harmadik hulláma elérte Mogyoródot, ezért Paulovics Géza polgármester járványügyi zárlatot rendelt el az inzétményekben és a sportlétesítményekben. Március 8-tól 16-áig bezár a Pillangós és a Gesztenyés óvoda, valamint az Ober János Sportcentrum és a Grosics Gyula Sportcsarnok és Tornaterem. Az óvodákban ügyelet lesz, amit csak különösen indokolt esetbenTOVÁBB →

Közel száz kínai vakcinát adott be dr. Hézinger Lajos a múlt héten a mogyoródiaknak, és ezen a héten is ennyi oltóanyag áll a rendelkezésére. Mindenkinek azt ajánlja: azzal oltasson, amihez a leghamarabb hozzá tud jutni. Minden egyes nap folyik a koronavírus elleni vakcinálás dr. Hézinger Lajos mogyoródi háziorvos praxisában. ATOVÁBB →

Szépen halad az új mogyoródi turisztikai attrakciók építése: a Szent László Látogatóközponton már csak az utolsó simítások vannak hátra, és a Természetes Energiaállomás is csakhamar elkészül. Alig kezdték el a munkát, már lassan el is készülnek az új mogyoródi turisztikai attrakciók. A VEKOP-4.1.1-15-2017-00007 számú projekt során nem csak a SzentTOVÁBB →

Különösen nehéz helyzetben vannak idén az iskolába készülő gyerekek: a járványhelyzet miatt ugyanis nem tudnak személyesen megismerkedni a leendő iskolájukkal, tanítóikkal. Épp ezért úgy döntöttünk, bemutatjuk a mogyoródi Szent László Általános Iskolát, és az elsősöket váró két kitűnő pedagógust: Ági nénit és Márti nénit. Szerencsések a mogyoródi gyerekek, hogy olyanTOVÁBB →