2022. július 1-től így új főépítészünk lett Tempfli M. Szilárd személyében. Szilárd 2012-ben szerezte meg a diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karán, és azóta is aktív tervezőként működik, emellett műszaki ellenőri és építésügyi műszaki szakértői feladatokat is ellát. Korábban kormányhivatalban és építésfelügyeleti hatóságnál is dolgozott, tehát aTOVÁBB →

Szinte minden rendezvényen találkozunk velük, és a civil kezdeményezések többségében benne van a kezük. Ők azok a lelkes lakók, akik önkéntesként, szabadidejükben tesznek a közösségért. Vannak közös projektjeik, és egyéni kezdeményezéseik is. Bemutatjuk a Szent László hét sportnapjai, az óvodai és iskolai alapítványi bálok, a Tökfény estek, a Mézeskalács faluTOVÁBB →

Szép sikereket ér el egy fiatal mogyoródi kajakos, Szakács Botond: miután ezüstérmet szerzett Belgrádban, szeptember elején indulhat a világbajnokságon. Szakács Botond 2004-es születése óta Mogyoródon él, ide járt a Gesztenyés, majd a  Laura Vicuna Római Katolikus Óvodába. Kilenc évesen, 2013-ban kezdett el kajakozni a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI).TOVÁBB →

Geigerné Kuti Erika a 35. óvodai tanévét kezdi az idén.  Augusztus 1-től a ő a Pillangós Óvoda Gesztenyés Tagóvodájának vezetője, amíg a képviselő-testület nem nevezi ki a Pillangós Óvoda vezetőjét, addig ő irányítja mindkét óvodát. Geigerné Kuti Erika Ócsáról érkezett Mogyoródra: először lakni, nyolc hónappal ezelőtt, majd idén augusztustól aTOVÁBB →

Az idei év szeptemberében újra lesz Madéfalván Hagymafesztivál, melyre mi mogyoródiak ismételten meghívást kaptunk madéfalvi barátainktól. A hagymatermesztés felelevenítése, a hagyományos termékek fogyasztására való ösztönzés, a mezőgazdasági termékek eladhatóságának növelése, értékesítési lánc kiépítése, helyi hagyományok ápolása céljából Madéfalva immár tizedik éve minden szeptemberben  Hagymafesztivált szervez. Különböző ágazatokból érkeznek hozzájuk árusok:TOVÁBB →

A 2018. évi CI. törvény alapján Magyarországon a 2022. őszén nép-, és lakásszámlálás lesz a természetes személyekről és az otthonokról. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A népszámlálás hazánk legnagyobb, mindannyiunk életét érintő statisztikai adatgyűjtése. Az ennek során gyűjtött adatok alapvetően határozzák meg a jövőnket, megbízható alapot nyújtanak az országunkat,TOVÁBB →

Friss információkat kaptunk a Borvirág utca felújításáról: többek között a munkálatok ütemtervét, a lakosság felé irányuló kérdéseket, és az is kiderült, hogy fogják az építkezés alatt elszállítani a szemetet. Gőzerővel halad az útfelújítás a Borvirág utcában. A kivitelező kitáblázta és lekordonozta a munkaterületet, valamint szóban tájékoztatta az adott szakaszon érintettTOVÁBB →

Hétfőn megkezdődött a Borvirág utca felújítása a Szánkó utca és a Nagyhomoki utca közötti szakaszon. A kivitelezési munkák 3 hetet vesznek igénybe, szakaszos munkavégzés folyik. Ez azt jelelnti, hogy minden este bejárható lesz az út, csak napközben nem lehet bemenni. A munkaterületen el fogják helyezni a megfelelő közlekedésirányító táblákat, ezTOVÁBB →

A Red Bull tökéletes taktikával győzelmet hozott össze a Forma–1-es Magyar Nagydíjat 10. helyről kezdő Max Verstappennek. A Mercedes újabb dupla dobogót szerzett a szezonban, a Ferrari viszont – idén nem először – lábon lőtte magát a taktikájával, és csak egy negyedik és hatodik hely jutott nekik azon a Hungaroringen,TOVÁBB →

Charles Leclerc zárta az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzését, mögötte meglepetésre Lando Norris végzett. A monacói versenyző és a Ferrari optimistán várhatja a hétvégét, de ezúttal sem ment minden tökéletesen. A Magyar Nagydíj második szabadedzését hasonlóan forró körülmények között rendezték, mint az elsőt. Közvetlenül a gyakorlás kezdete előtt aTOVÁBB →