Categories: Sporttop

All Star Gála Mogyoródon

Hangulatos sporteseménnyel zárta az idei idényt a Mogyoród KSK: a válogatottal a DVTK, FTC, GSK, REAC, UFC, UTE, VASAS, VÁC, VSD-ből érkezett korábbi KSK-s játékosok csaptak össze.

A mérkőzés 3×30 perces volt, a szünetekben a Mogyoród KSK kutyás szakosztálya, és tánc bemutató flash mob színesítette a programot.
A mérkőzésen remek teljesítményeket láthattunk mind két oldalon, voltak igazán szemet gyönyörködtető megoldások, de főleg a sebesség különbség dominált az Allstar csapat javára. A végeredmény 7-2 az “Allstaroknak”, de igazából a játék élménye, szeretete volt a lényeg. A játékvezetés profi volt, öt fős bírói kontingens dirigálta a mérkőzést Kovács Viktor vezetésével. A két csapat edzője, Rózsa Zoltán (Allstar) és Véglás Richárd (KSK) voltak.
A mérkőzés végén kiosztásra került az U13-as Csapatunk bajnoki ezüstérme, gólkirály címe, valamint a házi gólkirály címek.
Az eseményen jelen volt Kovrig Ákos, Véber György, és Réti Zsolt az UFC-től. Véber György, egykori újpesti játékos kiosztott egy MVP (mezőny legjobb játékosa) díjat, melyet László Henrietta kapott meg.

Az eseményről Isza Ferenc készített galériát.

Végezetül álljon itt az Allstar Csapat névsora:
Boros Bence (Dvtk.)
Farkas Barnabás (Ufc.)
Laszló Gergő (Ufc.)
Nagy Roland (Gsk.)
Kovács Krisztián (Vasas)
Molnár Gergő (Ufc.)
Szokolay Bence (Ute)
Tóth Zsombor ( Gsk.)
Kollarik Tamás ( Vác)
Busai Attila (Mtk-Ftc-Bkv.)
Mertse Ábel ( Dvtk-Vác)
Klement Attila ( Vác)
Kiss Ákos (Vsd.)
László Henrietta ( Ftc.)
Kovács Petra ( Ftc.)
Szabó Ákos ( Reac.)
Czira Martin ( Ute.)
Gyurcsó Barnabás (Ksk.)

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago