Categories: Sporttop

Fontos változás Mogyoród sportéletében

Mától leállnak az edzések és a mérkőzések a Mogyoród KSK minden szakosztályában a COVID harmadik hulláma miatt. 

A COVID harmadik hulláma sajnos komolyan érezteti hatását, ezért Farkas Tamás komoly döntésre kényszerült.

“Ezidáig vártam és tájékozódtam. Vártam a nagy sportszövetségeink és településünk vezetőinek álláspontjára, tájékozódtam vezetőink és szomszédos egyesületek vezetőinek véleményéről. Ezek alapján úgy döntöttem, hogy a Mogyoród KSK minden szakosztályában a holnapi naptól húsvétig leállítom az edzéseket és mérkőzéseket minden korosztály és csapat esetében – jelentette be. – Az odáig tartó időszakban természetesen folyamatosan értékeljük a helyzetet, és amennyiben szükséges, dönteni fogunk és tájékoztatni fogok mindenkit. Köszönöm a megértést és a türelmet, semmi sem olyan drága, mint mindnyájunk egészsége. Kérem, hogy a szakosztályok intézkedjenek a húsvétig megrendezésre kerülő mérkőzések halasztásáról, illetve szövetségeink tájékoztatásáról. Mogyoród polgármesterét és létesítményeink üzemeltetőjét tájékoztatom.”

A klub vezetője azt javasolja a sportolóknak, hogy vegyék újra elő az online edzésterveket, egyénileg mozogjanak a szabadban.

 

 

Ossza meg másokkal is a cikket!
Herczku Nóra

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago