Fantasztikus hangulatban zárta a 2020-as évet a Mogyoród KSK Futball tagozata. Az Ober János Sportpálya melletti klubházban már délutántól rotyogott az ízletes pörkölt, előételként pedig lilahagymás zsíros deszka várta a sportolókat.
Délután hat órakor örömfocival vette kezdetét az évzáró: az egyik pályán a felnőttek, a másikon a gyerekek játszottak. Ezután Farkas Tamás bemutatta az új edzőt, majd kiosztották a legsikeresebb csapatoknak a kupákat. Mivel ezek nem hivatalos helyezések, így a kupákon nem a csapatok neve szerepelt, hanem azé, aki az idei évben mindent vitt: a koronavírusé.
Az eseményről Isza Ferenc készített képriportot.
Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…
Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…
Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…