Categories: Sport

A 13 éves Kain Bence kötöttfogásban bajnok lett!

Kain Bence állhatott a dobogó legfelső fokára Közép-Magyarország diák bajnokságán Budapesten, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csarnokában október 17-én.

A Diák I-es kötött- és diák II-es szabadfogású verseny 3 régióra osztva: Keleti és Nyugati régió, Budapest és Pest Megye összevonva került megrendezésre KIMBA csarnokban.

A 13 éves Kain Bence kötöttfogásban, 42 kg-os súlycsoportban aratott győzelmet.  Négyszer állt szőnyegre és összesen nem töltött ott 2 percet.  Meggyőző teljesítményt nyújtott, hiszen kétszer tussal, kétszer technikai fölénnyel (8-0) nyert. A helyszínen katonai díszceremónia, a köztársasági őrezred deli vitézei emelték az esemény fényét.

,,Bence 5 éves kora óta jár birkózni egyesületünkbe, jelenleg hetente háromszor edz velünk, egyszer pedig a válogatottal. Szerencsére családja is támogatja sportolói karrierjét, annál is inkább mert középsőként testvéreit, – a 3 évvel idősebb bátyját és fiatalabb hugát –  is motiválja, akik szintén a Mogyoródi KSK Birkózó Szakosztályának tagjai. Büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünkban többször is előfordult már, ha egy gyerek nálunk kezd el edzeni, hamarosan a testvér is kedvet kap hozzá. Bence rendkívül intelligens fiú, a sport mellett kitűnő tanuló és végtelenül maximalista: mind fizikálisan, mind mentálisan nagyon felkészült. Bencének – eddigi eredményei és felkészültsége alapján – komoly esélye lett volna győzni a Magyar Bajnokságon, ami a vírushelyzetre való tekintettel az idén elmaradt”- osztotta meg velünk Kéri Zoltán, a Mogyoród KSK Birkózó Szakosztály edzője.

 

Fotó forrása: Mogyoród KSK Szakosztály

Ossza meg másokkal is a cikket!
mogyorodmadmin

Recent Posts

A boldogító nem – Szily Nóra nőnapi előadása

Az eredetileg egyórásra tervezett, ám a közönség lelkes fogadtatása miatt másfél órásra húzódó programon szó…

1 hónap ago

Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napján

Radnóti Miklós verseit idéztük fel közösen április 11-én, a Szent László Általános Iskola tornatermében. A…

1 hónap ago

A könyvek szeretete kiskorban kezdődik

Decemberben új helyszínre költözött a Juhász Jácint Művelődési Ház – Könyvtár. A Dózsa György úti…

1 hónap ago

Mogyoród Pisokmáj településrész csapadékvíz elvezetése

Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…

9 hónap ago

Patakmeder rekonstrukció

A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…

10 hónap ago

Hőségriadó péntek hajnalig

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…

10 hónap ago